3.rész: Halandó sors

 A Halál és az Élet egy napi bolyongás után,az erdőből a városba jutottak. Itt végre kezdetét veheti a nagy keresés,mely nem lesz olyan könnyű dolog. Ha sikerült emberi formát öltenie,vagy egy halandó testét megszállnia,akkor megnehezedik a keresgélés. Résen kell csak lenniük és figyelni. Most az elvegyülés a legfontosabb vagyis az első lépés. A várost még nem nagyon ismerik. Tele van veszélyekkel és olyan dolgokkal melyekhez nem is értenek. A Halál a nagy keresgélés közepette még arra sem figyelt,hogy piros lámpa van,így meg kellene állnia. Annyira ment előre,hogy egy kocsi elé sétált. Az Élet gyorsan odaszólt neki,de akkor már késő volt. Szerencséjére egy srác megmentette. Gyorsan rávetette magát, elrántva a jármű elől. A sofőr eléggé megijedt, de nem történt semmiféle baleset....
- Jól vagy? Nem sérültél meg? Eléggé megijesztettél.
- Hm...Hah?
- Jól vagy? Mért nem figyeltél? - kérdi rémülten az Élet
  Majdnem halálra rémisztettél.
- Ah? Szóval ti ismeritek egymást? - kérdi tőlük a srác
- Először is...Ha leszállnál rólam az jó lenne.
- Óh,bo-bocsánat. - kicsit elpirult, mivel szexin nézett ki a megmentett lány
Ne haragudj, csak...
- Most tiszta por és piszok lettem,remek. Felejtsük el a dolgot. Ám ettől még nem jelenti azt,hogy lekerültél a listámról.
- Hah? Lista...? - néz csodálkozva
- Csak beverte a fejét,és össze-vissza beszél. Ne is hallgass rá.
Köszönöm,hogy megmentetted. A nevében is. Hálásak vagyunk a segítségedért.
- Örülök,hogy nem esett bajod.
- Hm! - fordul el a Halál
- A nevem,Yusuke. Ha persze érdekel. He,he....
- Az én nevem..."Sophia öblítő." - olvassa a földön heverő újságon
  Sophia, ő pedig a hugom.
-"Mionoshita Hakufu új CD-je...." - olvassa a plakáton
  Mion. A nevem, Mion.
- Örülök,hogy megismerhettelek titeket Mion és Sophia. Jól gondolom,hogy nem ide valósiak vagytok?
- Hát igen,jól gondoltad. Én és a hugom nagyon messziről érkeztünk. A nagybácsikánkat keressük,
  aki valahol ebben a városban él. Még csak ma érkeztünk ide.
- Én azt hittem Morpheust keressük,hogy visszavigyük a pokolba.
- Hah?
PUFF!
- Áh,ezt meg mért csináltad?! Agrrrr...
- Bocsánat a hugom néha,vagyis mindig össze-vissza beszél. Kiskorában a fejére esett. He,he,he....
- É-értem. Ha gondoljátok megmutatom a várost. Szívesen segítek a keresésben.
- Nem kell,kössz. Mi is meg tudjuk oldani,nem kell egy nyamvadt halandó segítsége! - mondja neki odahajolva Mion
- Aaah? - tökre elpirul tőle, mivel szinte belátott a melleihez
- Gyere nővérem,mennünk kell. Nem tökölhetünk ezzel a halandóval!
- Öh? - szólni se tud
 "Mért hív ez engem folyton halandónak,hiszen ő is az? Vagy nem? Furcsa lányok ezek ketten,
  de végül is...Jól néznek ki." - mosolyodik el
Mion és Sophia csak mentek előre, azt se tudva merre kezdjék a keresést. Tehát csak mentek homlok egyenest előre. Sokat
bolyongtak mire rábukkantak egy nyomra,mely talán az övé lehetett. Betévedtek egy kocsmába,melynek a neve "Démonbőr" volt.
Mion úgy vélte ide húzódott be Morpheus. Azon nyomban berontott oda,és hangosan így szólt....
- Fel a kezekkel nyamvadt halandók,adjátok ki azt a sátánfajzatot!
- Hugi,lehet ez egy kicsit sok volt és...Hah?
- Aggrrrrrr... - mindenki morog rájuk és gonoszan néznek
- Mondom adjátok ki ti....Ah....!
- Inkább húzzunk innen!
- Hah? - csodálkozva néz a csürhe
- Tegyél le! Ááááh! Agrrrr! - kapálózik
- Előbb néha gondolkodhatnál,aztán nyisd ki a szád. - mondja lihegve
- Hm! Legalább tudjuk,hogy ott nem volt.
- Eh... -_-"
Ez a nyom úgy látszik,csak hirtelen gondolt ötlet volt,mivel Morpheus egyáltalán nem volt ott. Még jó,hogy Sophia előbb kapcsolt,és ki tudta menteni nagyszájú hugát a helyről. Egész nap csak keresgéltek,de semmi nem volt,ami kis nyomot adhatott volna. Eléggé hideg volt,és nekik nem volt hol aludniuk....
- Ez a halandó lét pocsék! Remeg a testem,és...Valami furcsa hangot ad ki a gyomrom.
- Fázol,és éhes vagy. Nem is csoda. 2 napja nem ettünk,és nincs tető se a fejünk fölött. Apánk még pénzt se adtak,melyet a halandók szoktak költeni erre-arra. Nem is tudom,hogy tudnak így élni az emberek.
- Engem nem igen érdekel,de....Áh! Utálok halandó lenni! Agrrr... - mérgelődik
- Nyugi,ne mérgelődj.
- Ah,hulla vagyok. Ez így rem....ény....te...len. - elterül a földön
- Jól vagy M....Bár én sem érzem jól magam,olyan mintha.... - összeesik
Mind a ketten összeestek a kimerültségtől. A fáradság és az éhség legyűrte őket. Senki se vette észre őket,így magukra maradtak. Szerencsére egy ismerős arc pont arra ment haza. Yusuke volt az,aki döbbenten vette észre őket. Gyorsan odarohant hozzájuk,és felkapva őket,hazament velük. Lassan az ágyára fektette őket,és megvárta míg magukhoz térnek. Pár óra múlva keltek csak fel. Sophia csodálkozva nézett körbe lakásán,és megkérdezte mi is történt. Yusuke mindnet elmesélt,majd megkínálta őket enni és
innivalóval....
- Tessék,ez a tiétek. Én magam csináltam őket. Biztos éhesek vagytok. Én már úgy is ettem szóval...
- Ez tényleg mind a miénk? Nem fogadhatjuk el,már így is sokat időztünk nálad. Nem akarunk zavarni. Jól megleszünk....Öh? - hirtelen megkorrant hangosan a hasa
- Biztos? Egyetek csak.
- Hát,rendben.....Megkóstolom,de csak egy kicsit. Ááááhm. - bekap egy falatot
  Ah? Ez-ez...Finom! Ahm.... - elkezd gyorsan enni
- Ha,ha....Látom ízlik,egyél bátran. Mion te nem kérsz?
- Hm! - az ablakon néz kifelé
- Hugi egyél vagy nem lesz semmi erőd. Ez nagyon finom,bűn kihagyni.
- Nekem nem kell ennek a halandónak a kajája! Hm!
- Biztos? - nyújt az orra alá egy tálkával
- Hm? - megkorrant a hasa neki is
- Tessék,egyél te is. Rajta,csak bátran.
- Nekem nem....
Yusuke belenyomott a szájába egy falatot,így etetve meg a makacs Miont. Ettől már nem tudott ellen állni,és gyorsan ezerrel enni kezdett,sőt zabált akár egy kis disznó. Yusuke csak mosolygott rajtuk. Vacsora után teli hassal pihentek le. Addig szépen el tudtak beszélgetni. Sophia elmondta,hogy nagyon fontos lenne megtalálniuk a keresett személyt,mivel addig nem mehetnek haza. Lényegében nem hazudott,az igazat mondta el,csak más szavakkal. Yusuke próbált segíteni,és kérdezgette őket kinézetéről,de ezt persze ők nem tudták. Felajánlotta segítségét addig,míg meg nem találják. Mivel nem volt otthonuk sem,így marasztalta őket. Ő úgy is egyedül lakik,és a nap legtöbb részében az iskolapadot koptatja,tehát nem lenne nagy teher neki,ha ott lennének vele egy kis ideig. Mion csak ült,és nem is szólt egy szót sem. Hamar elaludt Yusuke vállának támaszkodva,aki lassan  bevitte lefektetni. Sophia is csatlakozott hozzá,mivel ő is nagyon fáradtnak érezte magát. Reggel Yusuke hagyott az asztalon reggelit,majd elment a suliba. A lányok nem tudták mit csináljanak. 11 napjuk maradt,és ez nagyon kevés ahhoz,hogy egy ilyen nagy városban megtaláljanak egy személyt. Miután ettek,elmentek sétálgatni. Össze-vissza mászkáltak a városban,mindenhova benéztek. Boltokba, parkokba, játszótérre, kisebb éttermekbe,kajáldákba. Semmi jele nem volt Morpheusnak. Reménytelen volt a helyzetünk,így kicsit leheveredtek egy fa alá,hogy pihenjenek....
- Elegem van! Rémes ebben a testben! Agrrr...
Halandónak lenni olyan,mintha...Mintha valami gyenge,és törékeny lélek lennél,akit egy csapással a magamévá teszek. Vuháháháhá....Rémesen unalmas az élet,unalmaaaaas! - punnyad el a földön
- Ne légy ilyen morcos. Élvezd az életet,mit eddig nem tudtál. Nekem tetszik így ez az egész. - mosolyog
Inkább egyél egy fagyit. - nyújt oda neki egyet
- Hogy mit? Mi ez a hideg,folyékony izéééé? Ah....! - dobja el
- Pedig finom. Yusuke hagyott rá pénzt,hogy ha szeretnénk valamit enni,akkor vegyünk nyugodtan. Nyámih. Nagyon finom. ^^
- Néha csodálkozom,hogy rokonok vagyunk. -.-"
Egy kis ideig még ott ücsörögtek. Szépen sütött a nap,az égen alig volt felhő,így az egész nagyon tiszta volt. Mion és Sophia a sok reménytelen keresgélés után visszakullogtak Yusuke házához. Csalódottak voltak,és mérgesek is legalábbis egyikük....
- Mért kell ehhez a nyamvadt halandóhoz visszajönnünk?
- Mert sokat segített nekünk,meg kellene hálálnunk. Nagyon kedves srác,nem gondolod?
- Hogy mih? Soha! Nem érdekelnek a halandók,csak a lelkük!
Lényegtelenek,hamar megöregszenek majd meghalnak. Semmit sem érnek!
- Igaz,hogy nem tart örökké az életük,de...Nagyon szép dolgokat élnek át. Életet adnak,gondoskodóak és...
- Hitványak! -.-
  Ha akarsz te menj hozzá,de engem nem érdekel! Majd gyere utánam,ha megháláltad neki a dolgot. Én nem barátkozom össze vele. Hm! Inkább egyedül keresem tovább Morpheust. Bye!
- Mion,várj...
-"Utálok itt lenni,inkább egymagam megyek tovább! Átkozott halandók,átkozott Morpheus!" - mérgelődik magában Mion
Otthagyta nővérét,aki szomorúan nézett rá,de nem ment utána. Megvárta Yusuket,aki nem sokkal Mion elmenése után ért haza.
A nap már szinte teljesen lement,így mind a ketten megvacsoráztak. Sophia aggódott Mion miatt,amit Yusuke észre is vett....
- Sikerült valamit megtudnotok a bácsikátokról?
- Hogy mi? V-vagyis....Nem,sajnos még nem. Nagy ez a város és sehol sem találtuk. Ha a címét tudnánk könnyebb lenne,
  de sajnos semmit sem tudunk róla. Csak úgy eljött otthonról,semmit se mondott mért. Nagynénénknek nagyon hiányzik,ahogy mindenki másnak is,akik szeretnék viszont látni. Gondoltuk majd mi megkeressük,és hazavisszük.
"Áh,ez így nem jó...Nem szeretek hazudni,de....Még sem árulhatom el az igazat,ez is elég."
Mion meg csak úgy lelépett,azt mondta egyedül indul útnak.
- Komolyan? Itt hagyott téged? Eléggé furcsa egy hugod van. Teljesen más mint te.
- Tudom,hogy fura és mogorva is,de...Akkor is a hugom. Mindig ilyen volt. Magának való,makacs és undok.
- Értem. Ha gondoljátok,akkor iskola után segíthetek nektek a keresésben. Hátha többet megtudhatunk.
- Öööh? Hát..Nem is tudom. Jobb lenne,ha csak mi keresnénk. Nem akarunk a terhedre lenni. Kedves tőled,meg minden.... de....
- Nem lenne teher számomra. Igazán nem gond,ha segítek. nem akarom,hogy szomorúan menjetek haza,hogy nem találtátok meg. Szívesen segítek nektek,bármiben.
- Rendben van. Nagyon kedves tőled. Igazán. Most pedig...Jobb,ha megkeresem Miont. Még nem lehet messze.
- Várj itt,mjad én utána megyek. Te csak pihenj.
- Jól van. De légy óvatos.
- Nyugi,nem lesz bajom.
Azzal el is indult Mion után. Sophia örült annak,hogy ilyen kedves,rendes és figyelmes sráccal futottak össze. leült és megvárta őket. Ezalatt Mion a városban mászkált,nem épp szép helyen. Kezdett egyre jobban besötétedni,és a környék sem volt valami barátságos. Persze őt ez cseppet sem érdekelte,hiszen ő a rettegett Halál,aki maga a félelem. Ahogy sétálgatott beleütközött pár kóbor kutyába,akik a szemetesből ettek. Külsejük eléggé koszos volt,nem éppen szép állatok voltak. Rosszat érzett velük kapcsolatban,így lassan hátrálni kezdett,de zajt csapott. Persze,hogy azon nyomban meghallották....
- Jajj,a fenne! Hüm? Oh-ó...Jobb,ha most.... - elkezd hátrafelé lépkedni
FUTÁÁÁÁS!
Rohanni kezdett,mint akinek égett a feneke. A kutyák lerázhatatlanul rohantak utána. Mion úgy futott,hogy még a cipői is leestek a lábáról. Az út lassan véget ért. Előtte egy korlát volt,melynek túloldalán egy mély domboldal húzódott. Nem is tudott erről,csak rohant tovább. A korlát előtt fordult be biciklivel Yusuke,aki észre se vette őt,így egymásba is rohantak. Mind a ketten átestek a korláton,majd végiggurultak a dombon. Az alján egy út haladt végig,így a leérkezés nem éppen kellemes dolog. Sőt még pár szikla is volt a végében. Úgy látszott itt a vég és felkenődnek rájuk,de hihetetlen módon megúszták. Lehetséges mindez csak Mion erejének köszönhető,nem tudni. Ahelyett, hogy belevágódtak volna a sziklákba,átrepültek rajta és belezuhantak a tóba. Nagy szerencséjük volt. Rosszabb is lehetett volna. A vízből Mion bukkant fel elsőnek,Yusuke pedig elmerült....
-"Az a buta halandó! Ne is álmodjon arról,hogy kihúzom! Legalább a lelke az enyém lehet."
Ah....De akkor Sophia tuti szomorú lesz. Jobb,ha....De csak most az egyszer! ><"
Gyorsan lemerült a mélybe,hogy kimentse Yusuket,aki már majdnem megfulladt. A partra húzta szegényt,aki nem moccant. Ült mellette,és morcosan nézett....
-"A fenne,nem lélegzik! Most mit tegyek? Már úgy is vége nem? Ah..." - gondolkodik
Mit is tesznek a halandók,ha valaki vízbe fúl? Hogyan is mentik meg? Hm...
Mikor eszébe jutott,el is akadt a szava. Kigúvadt szemekkel nézett maga elé. Nyelt egyet,majd lassan hozzá is kezdett az újra élesztésnek. Befogta Yusuke orrát,majd odahajolt hozzá.  Piros lett az arca és zavarban érezte magát. Óvatosan elkezdte a szájába fújni a levegőt,majd mikor Yusuke megmozdult egyből hátra ugrott ijedtében. Szerencsére hatott a dolog,így kiköhögte a vizet....  
- Köh-köh...köh.... - köhög
  Kö-köszönöm,hogy kihúztál a vízből. Kedves tőled. - mosolyog rá kedvesen
- Hum! Nem kell megköszönnöd. Felejtsük el! - morcosan néz
- Még szerencse,hogy megúsztuk pedig ott voltak azok a sziklák,de mi mégis...De...Mégis hogyan? Ott voltak a sziklák,de mi mégis a vízbe estünk....
- Ne gondolkozz most ezen! Lényegtelen. Elég annyi,hogy megúsztuk.
- Igaz. Remélem te jól vagy.
- Persze, ez az esés meg se kottyant.
- Akkor jól van,örülök neki. Tudod,hogy morcosan nagyon aranyos vagy.
- Hm? Aranyos? - csodálkozva néz rá
- Igen. Nagyon...aranyos. - közelebb hajol hozzá
- Hm? - nem érti a dolgot
Yusuke szinte meg akarta csókolni. Lehet hatott rá a környezet. A csillogó víz,holdfény és a lágy tücsökciripelés. Mion csak nézett rá értetlenül,majd mielőtt ajkuk össze érhetett volna, beleütött aki ettől hátraesett....
- Jobb,ha most megyek. - pattan fel Mion
- Bo-bocsánat,én nem akartam. Sajnálom. Ne haragudj rám.
- Mégis mire? Lényegtelen! - néz morcosan
- Várj,ne menj el. A nővéred csak rád vár. Gyere vissza velem,főzök neked vacsorát. Át is tudsz öltözni,ha gondolod. Mit szólsz?
- Hm...Hát jó. De csak Sophia kedvéért.
Lassan elindultak hazafelé. Szerencsére nem történt út közben semmi sem velük,így csendben értek vissza. Sophia már tűkön ült. Nagyon örült annak,hogy viszont láthatta hugát. Egyből a nyakába ugrott,aki persze,hogy eltolta magától. Utálja a nyálas dolgokat. Mion is szépen megvacsorázott,majd tévénézés alatt álomba szenderült. Ez a nap furcsán ért véget,és igen fárasztó is volt....Folytatjuk!
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés